Túrkeve város körözési jegyzõkönyvébõl közli Gyõrffy István a békési születésû Csuba Ferenc leírását. Ez a Csuba Ferenc már tizenkét éve azzal hitegeti a népet, hogy õ táltos és meglátja a földbe rejtett kincset. "Azon rossz szemeit csodálatosan forgatja nagyon tudja szóval, sõt énekléssel is tódíttya a dolgot, azonban a magyar versek mondására csodálatosan nagy hajlandósága van." A magyar folklór szokott hangulatában a táltos sajátságos személye egyedi színfoltot képez. A boszorkányperek adataiból élesen kiütközik a különbség a közép-európai boszorkány és a magyar táltos között. Mivel ezek írásos emlékek, sokat tanulhatunk belõlük és megfelelõ alapot nyújt a környezõ népek és az uráli rokonnépek hitvilágával való összehasonlítására.

1725, Bartha Andrásné pere: -"Kitõl tanulta az orvoslást, mikor és hol, könnyen-e? -Az orvoslást tanulta bátyjától, Balási Páltól, s maga is táltos, Ersók leánya is, úgy született is két foggal az ínye között. - Tanított-e másokat reá, kiket és mi módon? A táltosságra nem tanított senkit, mert azt az Isten anyja méhiben úgy formálja. - Ha táltos micsoda erejek, s tisztek van a táltosoknak? - Viaskodnak az égben a birodalomért. - Gyalog ment-e oda, vagy másképp? - Az Isten vitte a maga szárnyai alatt és szárnyakat ad, mint a madárnak.

Noha példánkban a "honnan tanulta" kérdésre Bartha Andrásné szintén a "tanulta" igét használja, mondata második felébõl kitünik, hogy táltosnak születni kell. A magyar táltos természetellenes születési jegyei, illetve feltételei: ujjhiány, ujjtöblet, foggal születés, azaz fölös csont, - akinek nincs fölös csontja, az nem lehet sámán - nagy erõ, mindjárt születéskor emberré válás. Gyermekkorában a közönséges gyermekektõl eltérõ módon viselkedik: patológikus tünetek mutatkoznak rajta (emberkerülõ, nyugtalan stb.) Késõbb ezek a tünetek tovább fokozódnak, látomásai lesznek. Táltos mivoltukra jellemzõ: huzamos alvás, a pénz meglátása a földben; késõbb a regölés, éneklés. Bosszúból vihart tudnak kelteni; de ha megkapják a tejet, segítõkészek. Annak ellenére, hogyha a gyermek "nyílvánvalóan" táltosnak született, szülei feltétlenül, õ maga ritkán, igyekszik elkerülni ezt a "hivatást". Az ellenszegülés azonban hiábavaló, a természetfeletti lények ismételten eljönnek hozzá. Ha a jelölt és hozzátartozói végleg ellenszegülnek a táltos akaratának és nem engedik elvinni a gyermeket, akkor a táltosok a jelöltet megnyomorítják. Egyes feljegyzések szerint, ha a bábaasszonynak sikerül kihúzni a csecsemõ fogá, úgy a gyermek elveszti a "táltosságát".

"A magyar néphitnek a leendõ táltoshoz fûzõdõ hiedelemcsoportja és a sámánhitû népek sámánjelöltjének képzetköre között mutatkozó azonosság kétségtelenné teszi, […] hogy a magyar táltos kiválasztása a vogul, osztják, lapp, stb. Illetve altaji török, jakut sámán kiválasztásához hasonlóan történt." -Írja Diószegi - Eliade vallástörténész a sámáizmust archetípusnak tartja, amely látszólag idõtlen minõség. Könyvében, szinte minden vallásnál, hiedelemnél megemlíti a sámánizmussal való kapcsolatot. A primitív vallások alapelemei fellelhetõk a legtöbb vallásban. De nem szabad abba a hibába esni, hogy azonosítsuk õket. A primitív társadalomban, így a szibériai népeknél is megtalálhatjuk azt, amit közösségi mágiának nevezhetnénk, azaz azt a varázslatot, amelyet az egész közösség érdekében végeznek. Mindenütt, ahol a közjó érdekében végzett ilyenfajta szertarttással találkozunk, nyílvánvaló, hogy a mágikus cselekményt gyakorló személy nem magánszemély többé, hanem bizonyos fokon közfunkcionáriussá válik. A magyar táltos viszont szabályosan menekül a társadalom elõl. Nem tudok olyan feljegyzésrõl sem, ami arról szólna vagy arra utalna, hogy a táltos közösségi "munkát" végez. Sõt a társadalom maga is kitaszítja. Csak a településtõl távol - tanyán - élõ vagy vándorló táltosokról hallunk.

A "táltos-történetekbõl" levezetve, az eredeti táltos totemisztikus perszonifikáció, míg a sámán csak a "lélek, szellem" tartózkodási helye, azaz csak közvetítõ az istenek és az emberek között. A táltos élõ fétis, ha ilyenrõl szó lehet. "A táltos általában csak a szegény embereket keresi fel a faluvégi utolsó házakban, s ott tejet kér, mást el nem fogad." A tej a varázsjegyek közzül az egyik legfontosabb, mágikus felnagyításban mindenféle táplálékot jelent. A táltost, mint majd látni fogjuk -a totemisten nemzi, éppen ezért Földanya fia, szükségképpen az anyatej táplálja. Példa a totemnemzésre: "Láposi Sándor régen - még gyermekkorában - halotta édesapjától: a Kosarasnál, a nádas szélén egy szerepi leányra ráugrott egy különös nagy farkas, és »megnyomta«. Mikor eljött az ideje, a lánynak nagy erõs fia született, sûrû, nagy fekete haja, cigány bõre volt, és egy farkasfog volt a szájában. Hétesztendõs korában már szõrösödött a melle meg az ágyéka; az ereje, pedig úgy megnõtt, hogy nem bírtak vele a legények." Példa a táltos totem-jegy inkarnációjára: "Nagyapám ahogy elaludt, megjelent neki egy õsz-öregember: megmutatta nagyapámnak, hogy merre vannak a Mária Terézia tallérok elásva. Reggel alig tudták felkõteni, olyan mélyen aludt. Elmondta, hogy mit látott. Nem akarták elhinni a többiek, csak azután, hogy meglátták a jegyet a bajuszán. Egy fehér jegy maradt rajta, és minden holdváltozáskor egyik oldalról a másikra ment. Hét év múlva eltünt a jegy." A fejlõdés folyamán, a totem-animista szinkretizmus idején a táltos "fõpappá" válik. A táltos elnevezés, a feljegyzések szerint elválik a varázslótól, de sámánról még nincs szó. A Biblia körülírtan így sorolja fel a táltos, sámán neveit: "Ne találtassék teközötted aki az õ fiát vagy lányát átvigye a tûzön, se jövendõmondó, se igézõ, se jegymagyarázó, se varázsló; se bûbájos, se ördöngõstõl tudakozó, se titokfejtõ, se halottidézõ." (5móz. 18:10-11.) E kifejezések elemzésekor a következõ eredményre jutunk: totemmágia a tûzugrálás (pogány házasságkötés), a jövendõmondás (a táltos meglátja a földben a kincset a jegymagyarázás (csillagjóslás). Ezzel szemben: az igézõ, bûbájos ördöngös, titokfejtõ (animista jós), halottidézõ mind a sámán neve, tekintettel arra, hogy ezek a jelölések animista mágiát jelentenek. A varázsló megnevezés itt még a többi mellett van, csak késõbb lesz gyûjtõfogalom, amikor összefogja mind a totemista mind az animista elnevezéseket. Talán az egyik oka, hogy a kutatók egy nevezõre hozták a táltos és a sámán fogalmát. A néphagyomány azonban tudja, hogy különböznek egymástól. Azért nevezi az egyiket táltosnak, a másokat boszorkánynak. (A boszorkány megnevezés nem feltétlenül vonatkozik nõre -mint ahogy azt ma általánosan elterjedt.)

Az elrejtezés

A fentemlített nagypapa mély alvása általánosan jellemzõ a táltosokra és az azzá való váláshoz. A táltosok a sárrétiek szerint olyan emberek voltak, akik "mikor rájok jött a révületjek, olyankor elindultak bolyongani." Más vidéken rejtezésnek mondják a táltos révületét. A moldvai csángóknál például a táltos, ha közönséges emberek számára titkos dolgot akartak megtudni tõle, "mint ki meg volt halva úgy elaludt, akkor úgy elrejtezett. Mikor felébredt, akkor mondott. (Választ a kérdésekre) A bukovinai székelyek úgy tudják, "a féltáltosoknak olyan napjai, órái vannak, mikor rájuk jön, lefeküsznek, ëlesznek, mennek a másvilágra. A lelki megy el.A lelkek értekeznek. Ott van az ágyba a teste, de a lelke jár, kóborol. Nincs az esze ezen a világon, a túlvilágon van akkor az esze. - A féltáltos egy-másfél óra hosszáig szokott elenni." A léleknek a testtõl való eltávozása egyértelmûen animista jellemvonás. Ugyanilyen "testelhagyást" figyeltek meg a sámánvallású-népek között is. A sámán eszméletlensége természetesen az összes sámáhitû népek révülésére jellemzõ: általános vonása ez a sámánextázisnak. Makra Sándor azonban azt írja: "A táltos álma nem eksztázis (önkivületi állapot), mint a sámáné, hanem totemisteni földönkívüli tartózkodás." Mármost akkor hol van a táltos lelke, illetve a táltos maga? A dolog titka vagy az, hogy a táltos személye állandó fejlõdésben volt, így megõrzött különbözõ totem-animista szinkretizmusra jellemzõ jellemzõket vagy a népkeveredés következtében a hasonló megnyílvánulásoknak azonos tartalmat tulajdonítottak. Az európai népek körében - miként a világ minden népénél - élnek extatikus jelenségek. Ezek tartalomban mind megegyeznek egymással: az eksztázis révén "érintkezni lehet" a természetfeletti lényekkel. Ez általános emberi elképzelés. A tartalom azonban formályában, megnyílvánulási módjában már jól körülhatárolható különbségeket mutat. "A táltos viaskodás elõtt csak úgy egyszerûen elalszik, smély álomba kerül. Álmában szerez tudomást róla, nikor és hol és miért kell viaskodnia. Rendszerint bika vagy csõdör képében. Mindig így találkoznak a táltosok."

Táltos viadal

A született táltos "úgy nyeri el a teljes >tudományt<, hogy kiállja a próbát, azaz bikává vagy csõdõrré változott alakban megvív a szintén átváltozott vén táltosokkal a határ valamelyik halmán, kis porongján. A viaskodásra, bírkózásra >próbán< túl is gyakran sor kerül" A viadal nemcsak a vén táltossal, hanem animista testet öltéssel (fekete, kormos bika) is történhet. Az öreg táltosnak kell megvívnia a fiatallal, s a termászet rendje szerint a fiatal gyõz. Az animizmusban viszont a táltos, mint állat-totem, a sámánnal, mint testet öltéssel viaskodik, s a mágikus törvény szerint általában gyõz. Akad néhány olyan adat is, mely mintha azt sejtetné, hogy a táltos mely itt (sámánként értelmezhetõ) nem alakul át testileg, hanem elrejtezett állapotában, a révület ideje alatt a "párája" ölti fel a viaskodó állat alakját, s ha legyõzetik a sámán is meghal. A totemet az animától a színérõl lehet megkülönbeztetni: a fekete az ártó, vihart keltõ, pusztító; a fehér a segítõ. Heves megyébõl idézzük a bikaalakban vívott alábbi táltosküzdelmet: "A tátosoknak vót kijelölt éjszakájuk, akkor birkóztak, megmarakodtak, mint a bika. Vót nekik olyan helyük, ahol viaskodtak. Bikának változnak és úgy viaskodnak; füstös vagy fekete és fehér bika alakban" A táltosviadalok jellemzõi: A táltos viaskodás elõtt mély álomba merül. Bika, ritkább esetben csõdör alakban viaskodik. A táltosviadalt szélvihar kiséri (táltosszél). A viaskodás helye halom vagy laponyag, porong. A viaskodás után a táltos kimerült, fáradt, hagyják pihenni, gyakran tejet kér. A viaskodás kizárólagos célja a kedvezõtlen idõjárás elhárítása. A bemutatott példákkal megegyezõ elbeszéléseket ismeri az egész magyar etnikum. Szomszédos népeink körében ez a képzetkör - eddigi ismereteink szerint- ismeretlen. Ezzel szemben a sámánhitû népek körében általánosan ismert az állatlakban való viaskodás képzete. Ám amíg táltosaink "személyesen", azaz valóságos bár átalakult testtel küzdenek, addig a sámánhitûeknél - noha nehezen eldönthetõen - a szembenálló sámánok lelke viaskodik. Egy vogul példában a sámán a megrontott beteg fölött sámánkodik, elmondja a "megrontás ellen való isten idézetet: "…közben az istenidézõ férfira (sámánra) az isten heve, bálvány heve jön rá, (vagyis elrévül) a megrontó, vagy bosszúságot okozó ember bálványalakja ím az õ bálványalakjához jött. Amint megjött, egymásnak neki mentek. Miközben a folyó alvidéke felõl valami 'pockos kántor' (medve) termett elõ, a folyó felvidéke felõl egy vas jávorbika termett elõ. (A sámán úgy megíjedt, hogy) im a szánja alá bújt el. A szán alól, amint elõjött, a vas jávorbika és a medve öreg im birokra kelve összefogódzkodtak. Hosszú ideig ügyeskedtek, vagy rövid ideig ügyeskedtek, a vas jávorbikának két homlokszarva letört, a medve öregnek egik elsõ foga kitört. Azután im kétfelé válva távoztak. Hazatértek két vidéken lévõ falujukba. A megrontó ember elpusztult, a pocakja föpukkadt. Az istenigézés dolga im ilyesnemû." >>A teleut sámánok viaskodó állata a tin-bura; ezt "szellem állatnak fordítják" A tin azonban nem egyszerûen "szellem" van "lélek" jelentése is. Az észak-eurázsiai népek kétféle lelket ismernek: lélekzetlelket és szabadlelket. A tin szó pedig a tin- "lélekzeni igébõl származik A tin-bura tehát a sámán lelke<< Az, hogy a sámán állatalakja mögött a sámán révülésekor testét elhagyó életlelke rejlik, több népcsoportnak a viaskodó állatra alkalmazott szavából levezethetõ. A táltosviadalban viszont a táltos-maga vesz részt.

A sámán és a táltos közötti különbségek igen, kicsik ám mégiscsak arra mutatnak, hogy a kettõ nem ugyanaz. Gyakran megfigyelhetõ modern vallásokban is, hogy a kultusz ugyanaz, viszont a tartalom, a mögötte rejlõ dogmatika merõben különbözik. Egyelõre több minden szól a sámán-táltos azonosság mellett, mint ellenne. A különbség részletes bemutatása egy nagyobb lélegzetvételû munkát ami viszont megfelelõ néprajzi és archeológiai kutatást igényelne.

Felhasznált és figyelembe vett irodalom

D.Dr. Csohány János: A keresztyénség elsõ évezrede, Debrecen 1982

Diószegi Vilmos: A pogány magyarok hitvilága

Horváthné Schmidt Ilona: A sámánisztikus világkép alapszimbólumai, elõadás, Budapest 1997. Május 16.

J. G. Frazer: Az aranyág, Gondolat, Budapest 1961

Luby Margit gyûjtései in Yliaster Daleth: Mágia, Édesvíz Kiadó Budapest, 1992

Makra Sándor: A mágia, Magvetõ kiadó Budapest, 1988

Mircea Eliade: Vallási eszmék és hiedelmek története, Osiris Kiadó, Budapest 1995

Dr. Róheim Géza: Magyar néphit és népszokások, Universum reprint Szeged, 1990

Dr. Varga Zsigmond: Általános vallástörténet, Debrecen 1932