Nyerges

A könnyûlovas harc egyik legfontosabb eleme, segítõje a nyereg volt. ... A ló hátára került a két nyeregdeszka, a jobb és bal oldalra egy-egy. De ez nem sík felületû volt, hanem eleje és vége felkapott egy kissé, hogy a ló mozgását ne akadályozza, tehát térgörbe menete volt. Így csak egy-egy tenyérnyi folton feküdt rá a ló hátára. Ebben különbözik ez a keleti nyereg a lovagi nyugati nyergektõl, amelyeknek két villás kápája leszorítja a ló mellkasának mozgását, és hosszabb távon nagyon kimeríti a lovat. ... A két nyeregdeszkára szerelték rá a két kápát. ... Mindkét kápába ívet faragtak, hogy a ló gerince kényelmesen elférjen alatta. A kápákat nem szegezték, hanem odaszíjazták. ... A nyergesek szerint a jól meghúzott, majd száradáskor zsugorodott szíj olyan feszesen tartotta össze ezt az alkotmányt, hogy a nyereg mindenütt eltörhetett, csak ott nem, ahol szíj húzta össze. A két nyeregkápát a farbõr hidalja át, ezt is nedves szíjjakkal fûzték a deszkákhoz. A nyereghez tartozott még a nyeregszárnyak elsõ végérõl kiinduló és a ló szügyét átfogó szügyelõ (ezt lekötötték a hevederhez, hogy ne csapkodjon vágta közben), ezenkívül a farhám, amely hátulról rögzítette a nyerget. Ilyenképpen a nyereg szinte ki volt kötve a ló hátára, sem elõre, sem hátra nem csúszkálhatott. A mellsõ kápa mögül indult ki a kengyelek szíja. A nyereg lovasával együtt egyensúlyba került, a lovas testsúlya ugyanis hátrabillentette volna a nyerget, viszont a kengyelekbe nehezedõ láb kiegyensúlyozta ezt, s így a nyeregben tökéletes egyensúlyi állapot jött létre. Honfoglalás kori nyergeink közt vannak szépen díszített (ezek fõként nõi nyergek), melyeken csontlemezekkel borították be az elsõ kápát, a hátsó kápa szegélyét és a kiálló nyeregszárnyakat.
(László Gyula: A viselet, fegyverzet és a ló szerszámozása - Árpád népe)