|
Kassai archív
2006.02.23. 19:01
 |
Név És arc: Kassai Lajos (2004 02. szám) |
Különbözô korokban mást és mást jelentett hôsnek lenni, ahhoz méltóan viselkedni. A ma emberének más kihívásokkal kell szembesülnie, más értelmet kapott az „ideális hôs”fogalma. Müller Péter egy olyan férfit hívott meg műsorába beszélgetôtársául, aki rekonstruálta és elkészítette a honfoglaláskori íjat. Aki újjáélesztette hazánkban a lovasíjászatot. Kassai Lajos számára ez a sportág eszköz az univerzum évezredes titkainak megismerésére |
– Gyermekkoromban egy életre szólóan megfogott a hunok kultúrája, a vágtató lovasokról szóló történetek – kezdi az interjút csendes-halk szavakkal. – Már hatévesen elkezdtem íjakat készíteni, és a hóbort nem múlt el. Balatonboglár és Fonyód között elterülô mocsaras területen, a Nagyberekben töltöttem gyermekéveim, a természet lágy ölén. Kilencévesen beköltöztünk szüleimmel Kaposvárra, egy második emeleti panellakásba. Ez a gyökeres változás, a városi életforma közvetlen megtapasztalása egyre csak fokozta bennem a természet, a szabadság iránti vágyamat. Igyekeztem hamar kijárni az iskolákat, mezôgazdasági gépszerelést tanultam, aminek nagy hasznát vettem késôbb az íjkészítésnél. Mert felnôtt fejjel ez lett a szakmám, és versenyszerűen űztem a terepíjászatot. – Emlékszel még miért álltál neki elôször komolyabban íjat készíteni? – A válasz egyszerű, a hetvenes években nem lehetett a boltban kapni íjat. Hát csináltam magamnak. A honfoglaláskori íj rekonstruálása lett a kutatóterületem. Az évek során a modern kor technológiáit és anyagait felhasználva gyakorlatilag elnyűhetetlen fegyvert készítek. Régészekkel, történészekkel vettem fel a kapcsolatot. A fegyver teljes irodalmát feldolgoztam. Isztambulban török íjászatot, japánban zen-íjászatot tanultam. Nekem, hármas egységként vallást, művészetet, tudományt – az életformámat jelenti. Az archaikus ember világképe közel áll hozzám. Ôseink amikor a rítusaikat végezték, egyszerre gyakorolták vallásukat, álltak koruk tudományának magas szintjén és voltak művészei mesterségüknek. Ez a három terület kezdetben nem különült el. De úgy érzem, ha valakiben megszületik az elhivatottság, mint bennem a lovasíjászatra, összeáll ismét a hármas egység. – Írtál egy könyvet, amelyben azt mondod, önkéntes száműzetésbe vonultál a Kaposmérô környéki dombok közé. Így érzed ezt most is? – Azt hiszem az ember számára két irányba lehetséges kitekinteni az ôt körülvevô világra. Megfigyelôvé, szemlélôvé válva megismerni, majd elfogadni törvényszerűségeit, és cselekedeteit ehhez igazítani. A lovasíjászatban a ló jelenti a külvilágot, a vele való kapcsolaton keresztül lehetséges részévé válnunk a bennünket körülvevô univerzumnak. Az íj pedig egy lehetséges út bensônk hihetetlen mélységei felé. Ha kapcsolatban vagy legbensô önmagaddal, egyszerűen tudod, mi következik számodra. Nem kitalálni kell a dolgokat, hanem megtalálni. Szemlélôvé kell válni, keresôvé, tanúvá, mert az igazság öröktôl fogva létezik. Az, aki harcművészeteket gyakorol, egy idô után csak úgy érhet el magas szintű eredményeket, ha például a kungfuban kínaivá, a karatéban japánná válik. A lovasíjászat nagyon jelentôs harcművészet, a Krisztus elôtti korokból ível egészen a mongolokig. Ahhoz, hogy a lovasíjászat harci művészetét elsajátítsuk, semmi mássá nem kell válnunk, mint magyarrá. Ez nem igényel pálfordulást, csak át kell éreznünk a kultúránkat. Ami Ióháton teljesíthetô az íjjal, azt a halálom elôtt meg akarom tenni.
Mándli Zsuzsa |
| |