Régóta írogattam magányosan ezt a kis weblapot, néha talán számotokra kevésbé érdekes témákkal is telítve, de nemrégiben rákacsintott a szerencse, és olyan ihlet szállotta meg lovasíjász körünk tagjait, melynek hozományaként rengeteg jobbnál-jobb cikk született. Így most sor kerülhet Táltos Tóth Attila emlékeim szerinti első írásának közlésére:

A ló, mint az ember barátja

Az elkövetkezendőkben, felhagyva ősi szokásainkkal rendhagyó módon, bot és aranylemezek helyett a képernyőre rovom gondolataimat. Remélem, betöltik küldetésüket, amire is egy öreg táltos szánta őket.

  Nekünk embereknek van egy jól bevált szokásunk a világi dolgok magyarázására. Mindent, csak saját szemszögünkből vagyunk hajlandóak vizsgálni, és amint a körülmények lehetővé teszik azonnal emberi tulajdonságokkal ruházzuk fel őket. Zeusz mennydörög és villámokat szór, démonok fosztanak meg az egészségünktől és a lovak a barátaink. Sorolhatnánk számtalan példát, de mi maradjunk a lovaknál, a barátainknál. De kérdem, mitől lennének a barátaink? Egyszerű a válasz, mert el akarjuk hinni. Hisszük, hogy ha megsimogatjuk őket és valami apró falattal kiszúrjuk a szemüket máris fenn áll az örök barátság. Mert nem ismer és mégsem fut el. Mert elfogadja amit adtunk neki. Ő már pedig tudja, megérzi ki a jó. Csalhatatlan ösztönökkel rendelkezik. Hiába, jók az emberek. Ez tény. A lovak pedig igen lassan tanulnak. Ez is tény. Nem értették meg, mikor őseink sugárzó tekintettel és égő fáklyákkal hajtották őket a szakadékba. Nem jöttek rá az ostobák, hogy ez a sors rendeltetése, találkozás egy felsőbbrendű identitással. Elszalasztották a lehetőséget. De Mi kitartóak vagyunk, nem hagyjuk veszni a leendő barátok lelkét. Megfogjuk, betörjük, kikötjük őket.

-Ne féljetek, jó lesz nektek!

Megveregetjük egymás vállát és büszkén bontjuk ki a BARÁTSÁG-zászlaját. Lássa minden élő, az embernek új barátja van!!!!!

-És még mindig nem értik! Pedig istennek áldozzuk őket, mi lehet ennél magasztosabb ajándék egy barát részéről? Magának az Emberek Istenének! Micsoda gesztus!

-Ez sem elég nekik!

Megesszük a húsukat, elvesszük a szabadságukat. Sőt, ráülünk a hátukra, hogy testünk-lelkünk eggyé váljon.

Semmi, semmi és semmi!

 Ők pedig, hagyják mindezt! Hagyják, hogy ez a kis mitugrász elvegyen tőlük mindent, ami szent számukra.

Ezért csodálatosak! Tűrték azt a sok jót amit adtunk nekik! Segítettek leküzdeni a távolságot, hogy gyorsabban  fejlődhessünk. Együtt haltak velünk csatáinkban. Hazát szereztünk és tartottunk meg általuk. És még mindig elviselik oly sok év után is, hogy a hátukon ügyetlenkedjünk.

Erre csak egy barát képes, egy igaz barát!

Tiszta szívből remélem, hogy egyszer méltók leszünk a barátságukra!!!